Könyvajánló kicsiknek és nagyoknak 12.

Megyeri Anna: A mi kertünk
Hogyan alakítsunk ki egy kertet egy év alatt

 


A naptár lapjai szerint nyár közepén járunk. A napsugarak napról napra megajándékoznak bennünket melegséggel, fénnyel, az évszak adta sok-sok örömmel és lehetőséggel. A lehetőségek egyik tere a kert, mely az év minden szakában kreativitást, pihentető tevékenységet jelenthet.

Megyeri Anna könyve gyermekek és felnőttek számára élvezetes ismeretszerzést kínál a kert építésének első mozzanatától a termések betakarításáig, mindezt mese formájában. Kiinduló pont a naptár, melyet a hónapok, dátumok kiemelése, és a növényhatározó teszi egésszé. Kellő részletességgel avatja be az olvasókat a környezeti adottságok feltérképezésébe, melyben helyet kapnak a döngicsélő méhek, a tarka pillangók, a kövek és a burjánzó növények is. Mi is a kert funkciója? Milyen a környezet hangulata, fekvése? 

A szerző, Rozi történetén át egy mesebeli álommal indítja el ötlettárát, melynek középpontjában ez áll: „Hurrá, lesz kertünk!”
A mese főhőse új házba költözött, amelynek kerítésén át bekukucskálva egy csodaszép kertre lelt. Ez a kert épp olyan volt, mint az álmaiban megjelenő képen, tele színes virágokkal, fákkal, bokrokkal. Kíváncsiskodása egy barátság születéséig vezetett Julival, a kertésszel. 
Kezdetét vette az új barát útmutatásával Rozi kertjének játékos megtervezése és építése. A növények sokféleségében is hasznos tanácsokat adó Juli, olyan lelkesen adta át ismereteit, hogy Rozi végül hozott egy döntést: „Kertész leszek!”

Teltek a napok, hetek, és a kert egyre csak gazdagodott a sok ötlettől, valamint azok szorgalmas megvalósításától. Így kialakításra került egy kerti tó, melynek szomszédságában a jól megérdemelt munkát követően a kis barátok sátrat vertek. A kuckóra lelt gyerekek folytatták terveik szövögetését, melyekbe belefért az újrahasznosítás, és az ökológiai kert létrehozása is.
Ösvények, kövekkel kirakott kanyargós utak, lámpások, növényfüggönyök tették gazdaggá az így már szinte játszótérré vált kis birodalmat.
E történet hasznos információkkal szolgál a kertlakó állatok szokásairól, életmódjáról, az ehető és mérgező növényekről.

Rozi az év négy évszakában gondozta, és élvezte álomkertjének minden szegletét, amelynek mozzanatait mesébe öntve ismerhetjük meg e könyv lapjain, választ kapva a kérdésre: „Hogyan alakítsunk ki egy kertet egy év alatt.”

 

 

 

Nyitvatartás

hétfő: 12.00 - 18.00
kedd - péntek: 9.00 - 18.00
szombat: 8.30 - 12.00

2024. december 22- 2025. január 5. között
ZÁRVA